Gépház

Bemutattuk a Rossmann webshopot

Informações:

Sinopse

Számos háztartási, szépségápolási és egyéb termék közül válogathatunk az üzletlánc webshopjában, melynek kezelése logikus és átlátható, néhány buktatóval. Legutóbbi műsorunk első perceiben ezúttal is hallgatóink leveleit mustráltuk, továbbá beszélgettünk egy olyan okostelefonról, amely még ugyan meg sem jelent, mégis nagy érdeklődés övezi. Az előzetes infók szerint a készülék Androidot, Windowst, de még Linux rendszert is képes lesz futtatni, és máris előrendelhető, ezen lehetőséggel a stáb egyik tagja már élt is. Beszélgetés után számítógépet ragadtunk, webböngészőt nyitottunk, és rászabadultunk a Magyarországon is elérhető Rossmann webshopra. A drogérialánc majdnem minden terméke hozzáférhető a webáruházon keresztül, amit alapos tesztnek vetettünk alá. Jól bejáratott tesztmódszereinket alkalmazva először fiókot regisztráltunk, megnéztük a honlap felületének felépítését, majd a termékek megkeresésének módozatait. Eközben összeállítottunk egy kisebb vásárlást, így megismerkedtünk a kosár kezelésével, a vásár